Győrújfalui kavicsbánya tó

Győrújfalui kavicsbánya tó

GPS:47.714151; 17.582731
Horgászegyesület:

Ez a vízterület Győr-Moson-Sopron megyében található. További információ: http://www.horgszovgyor.hu

Terület:15 ha

Jellemzés

 
Győrtől alig 4 km-re, Győrújfalu határában található a 15 ha kiterjedésű helyenként kb. 25 méter mélységű, türkizkék színű, szinte iható tisztaságú tó. Hatalmas víztömegével uralja a tájat, területe még mindig nő, hisz folyamatos művelés alatt áll.
A Szigetköz H.E. vezetői már az 1950-es években felismerték, hogy a kavicsbányák horgászszempontból fontos tényezővé válnak, ennek megfelelően a tó horgászati joga több, mint 50 éve az egyesületé. Győr és a szigetközi községek közelsége vonzerőként hat, így nem csoda, hogy innen érkezik a legtöbb horgász a tó partjára.

A tó hallal való telepítése már az első években megkezdődött és azóta is éves rendszerességgel történik, ennek köszönhető, hogy jó eséllyel lehet csukára, süllőre, pontyra és keszegfélékre horgászni, de a horgászok elmondása alapján több, igen jelentős méretű harcsa is lakja a tavat.
Pontyra a fenekező önetetős módszer a legelterjedtebb, nyáron a bojlizás is egyre népszerűbb. Legnagyobb ponty, amit a tóban fogtak 25 kg-os volt, de évente több 10 kg feletti példány is horogra kerül. A süllő és a csuka horgászata nem olyan aktív mint a pontyé, de aki e két rablóhalra megy, a rendszeres telepítésnek köszönhetően nem fog csalódni.
Pontyra az erős, közepesen erős 150-200 gr dobósúlyú 3,5 méter hosszú teleszkópos horgászbot, bojlizó bot, peremfutós orsó 0,25-0,30-as damil, önetető, páternoszteren 1-2 horog, főzsinór végén közepes nagyságú pontyozó horog a leggyakrabban használt felszerelés. Csali lehet kukorica, csonti, giliszta, bojli, etetőanyag a kukorica, búza, darált keverék, ízesítéssel. Csukára, süllőre a legjobb az úszós vagy a fenekezős módszer élőhallal, halszelettel.

Megközelíteni Győrből a szigetközi úton lehet, a Győrujfalu végét jelző helységtábla után balra kell fordulni és kb. 500-600 méter megtétele után balra található a nagy kiterjedésű kavicsbánya tó.

Szabályjegyzék

 

SZIGETKÖZ HORGÁSZ EGYESÜLET
HORGÁSZRENDJE

I.

A HORGÁSZAT CÉLJA ÉS FELTÉTELEI

A horgászat célja a szabadidő kulturált eltöltése, a halaknak sportszerű horgászeszközökkel és módszerekkel való megfogása.

Horgászni az jogosult, akinek állami horgászjegye és az egyesület vízterületeire szóló területi engedélye van. Ez vonatkozik mindenkire, családtagra, házastársra és vendég horgászra is. Állami horgászjegyet csak olyan magyar állampolgár kaphat, aki horgászvizsgát tett, horgászattal, halászattal kapcsolatos bűncselekményért büntetve nem volt és a fenti tevékenységekkel kapcsolatos szabálysértés miatt egy éven belül nem hoztak ellene jogerős elmarasztaló határozatot. Ugyanez vonatkozik a külföldi állampolgárra is azzal a különbséggel, hogy horgászvizsgát nem kell tennie.

A horgászatra jogosult egyesületi tag a horgászás közben köteles magánál tartani a személyi igazolványát, (külföldi állampolgár az útlevelét) horgászigazolványát, szövetségi betétlapját, állami horgászjegyét, fogási naplóját (külföldinek nincs fogási naplója, mert nem kap) és területi engedélyét. A horgászjegy térítési díjának teljes befizetéséről szóló igazoló szelvény (csekk) a horgászjegyet nem helyettesíti.

A 14 éven aluli gyermek horgász csak felnőtt személy felügyelete mellett horgászhat.

II.

ÁLTALÁNOS KÖTELESSÉG ÉS MAGATARTÁS

A horgász köteles a horgászatra vonatkozó jogszabályokat, valamint az egyes vízterületeken érvényes különleges korlátozó előírásokat megismerni és megtartani. A horgászat megkezdése előtt meg kell győződnie arról, hogy a birtokában lévő területi engedély érvényes-e az adott vízterületre. Ha az érvényesség nem áll fenn, horgászatot nem folytathat, mert cselekménye szabálysértést és fegyelmi büntetést von maga után. Érvényes területi jegy birtokában is figyelemmel kell lennie arra a körülményre, ha a horgászható víz egyes szakaszaira vagy egészére tilalom van érvényben /pld. kavicsbánya egyes szakaszait tilalmi táblával látták el, halasítás utáni tilalom stb./.

Halőr, társadalmi ellenőr, természetvédelmi őrszolgálat tagja, rendőr és más hatósági közeg /továbbiakban ellenőr/ felszólítására a horgász köteles igazolnia magát az I./3. pontban felsorolt okmányok felmutatásával.

Ha az ellenőr igényli, a horgásznak lehetőséget kell adni a horgászeszközök és a zsákmány megvizsgálására is. Az ellenőr azt a járművet, amelyen valószínűsíthetően halzsákmány van, feltartóztathatja, azt átvizsgálhatja és a jogosulatlan hal esetében a tettesek ellen intézkedhet.

Az ellenőr a horgászfelszerelést az orvhorgásztól mindenkor, a horgászatra jogosulttól pedig csak akkor veheti el, ha az a szabálytalanság tárgyi bizonyítékául szolgál / pld. gereblyézű szerelés, egy négyzetméternél nagyobb háló stb./. Az elvett eszközökről az ellenőrnek átvételi elismervényt kell adni. A jogellenesen kifogott halat a vízbe vissza kell helyezni. A vízterületre szóló területi jegyet az ellenőrnek el kell venni. Az intézkedést az éves FOGÁSI NAPLÓ-ba be kell írni.

Az egyesület vizein a faj szerinti fogási tilalom megegyezik az éves FOGÁSI NAPLÓ-ban szereplő faj szerinti fogási tilalmakkal. Az eltérés az éves KÖRLEVÉL-ben szerepel /eltérés a pontynál, mentesség miatt/. Egész évben tilos kifogni a természetvédelmi célból védett fajokat.

Az egyesület vizein a méretkorlátozás megegyezik az éves FOGÁSI NAPLÓ-ban szereplő méretkorlátozással. Eltérés: amurnál 60 cm, kivétel Fábián tó és a Mosoni-Duna győri egyesületi szakasza, ahol 40 cm. Eltérés: compónál 30 cm, Lébényi Rabi tó és Ikrényi Holt-Rába.

Az egyesület vizein a mennyiségi korlátozás megegyezik az éves FOGÁSI NAPLÓ-ban szereplő mennyiségi korlátozással. Kivétel: a ponty elvihető mennyisége felnőtteknek napi 2 db, heti 6 db, évi 30 db; ifiknek napi 1 db, heti 3 db, évi 15 db. Ennél több ponty (újbóli 30, illetve 15 ponty) fogása új területi engedély megváltását teszi szükségessé. Az amur elvihető mennyisége hetente felnőtteknek 2 db, ifiknek 1 db.

A 18 év feletti horgász egy időben két horgászbotot használhat, max. 3-3 horoggal. Ifjúsági horgász egyszerre csak egy bottal horgászhat max. 3 horoggal. Gyermek horgász egyszerre csak egy bottal és csak úszós módszerrel, 1 horoggal horgászhat, nemes halat nem, csak egyéb halat foghat.

A horgot a csalival csak horgászbottal szabad a kívánt helyre juttatni, tilos úszva, gyalogolva vagy csónakkal behordani. Vontatni csak kézben tartott bottal szabad.

Tilos olyan eszközt, módszert alkalmazni amivel a hal önmagát akasztja meg.

Tilos a gereblyézés azaz a horognak kívülről a hal testébe akasztása /ólomba rögzített nagyméretű egyes vagy hármas horog/. Az Ikrényi Holt-Rába ún. "Tanítók vizén" tilos a pergető horgászat.

A horgász helyét nem hagyhatja el, illetve csak annyira , hogy kapás esetén azonnal bevághasson, ha mégis megteszi, a horgászkészségét a vízből ki kell vennie.

A fogott és kifárasztott hal kiemelése merítőszákkal vagy vágóhoroggal eszközölhető és ajánlott. Tilos a halat hosszú fulladásnak kitenni. A halat a horogtól kíméletesen meg kell szabadítani, tartószákba kell helyezni, vagy felkantározva kell a vízbe vissza helyezni. A vissza nem engedett halat később más hallal kicserélni tilos.

Ha a méreten aluli hal a horgot mélyen lenyelte és az sérülés nélkül nem távolítható el, akkor a zsinórt a hal szája előtt el kell vágni és a halat vissza kell helyezni a vízbe. Ez nem vonatkozik villantóra, műcsalira, de itt is kíméletesen kell a horgot kiszabadítani.

A fajlagos tilalmi idő alatt fogott halat, illetve a méreten aluli halat (akár élő, akár élettelen állapotban van) a vízbe vissza kell helyezni.

A folyóvíz jegén horgászni tilos. Állóvíz jegén csak akkor szabad, ha a jég legalább 10 cm vastag. A kivágott léket köteles jól láthatóan megjelölni. Járművel jégre menni tilos.

Az egyesület vizein az éjszakai horgászat engedélyezett, a sötétedés után a horgász köteles horgászhelyét folyamatosan megvilágítani.

Az éves FOGÁSI NAPLÓ-t az előírtaknak megfeleloen kell vezetni /a méretkorlátozással védett halfajokat kifogásuk után nyomban, vagyis a horgászat folytatása előtt kell a naplóba golyóstollal bejegyezni, az "egyéb" halat pedig a horgászat befejezésekor/, év végén összesítve az egyesülethez le kell adni, legkésőbb következő év január 5-ig. Aki kötelezettségének nem tesz eleget, a következő évben állami horgászjegyet nem kaphat. Az öttevényi és mosonújhelyi tavak esetében jelölni kell, hogy melyik tóban volt a fogás, mivel mindkét helyen több tó van. A tavakat nagyságuk szerint különböztetjük meg pl.: öttevényi kis-tó, öttevényi nagy-tó, mosonújhelyi kis-tó, mosonújhelyi nagy-tó. A bejegyzés rövidítve: Öttev.kt., Öttev.nt., Mosonú.kt., Mosonú.nt. Az egyesület saját vizein ponty és amur fogása esetén a halfajok "egyéb" rovatában a fogási időt óra/perc be kell írni. (Pld. 07/30, 19/15, vagy 02/20)

A horgász a természetet, a vizek halállományát, a halak ívását, az ivadékot és a vizi élő szervezeteket óvja, védje. Nem szabad szemetet, hulladékot a vízparton szétszórni, vagy otthagyni, illetve a vízbe dobni. A szemetet köteles a horgász a vízpart elhagyásakor magával vinni, illetve a vízparton elhelyezett szeméttárolóba helyezni. A horgász köteles a vízparton közvetlen közelében (jobbra-balra 5 m) lévő szemetet összeszedni, még akkor is, ha azt nem ő dobta el, a szemetet tároló edénybe kell dobni. Tilos a nád, a parti fák és bokrok oktalan irtása. A horgász a vízparton, horgászrendezvényeken mutasson példamutató magatartást.

Tilos olyan anyagok vízbe juttatása, amely a víz minőségét rontja /mérgez, oxigént von el, fenéken erjed, rothad, stb./. Az etetőanyagot tilos a horgászhelyre úszva, csónakkal, gumicsónakkal vagy bármilyen úszó testtel pld. távirányítós etetőhajóval, gumimatraccal bevinni. Tilos az etetett hely bójával való jelölése.Tilos november 1-től március 1-ig az etetőanyag használata.

A horgász köteles a halrácsok és a vízügyi szervek által épített zsilipek épségére ügyelni, azokat tilos megbontani, rongálni.

Az egyesület zárt vizein a csónak vagy bármilyen úszó eszköz /gumimatrac, gumicsónak, úszógumi stb./ használata nem engedélyezett, kivételes esetekben -egyesületi érdekből- az egyesület elnöke időlegesen adhat írásban engedélyt csónak vagy egyéb eszköz használatára. /pld. halpusztuláskor a döglött halak kiszedése, harcsahorgászat esetén a hal fárasztására, stb./. Az egyesület vizein fürödni tilos és életveszélyes! Ugyancsak életveszélyes Győrújfalun, Ikrényben, Lébényben a 20 kV-os erősáramú légvezeték alatt hosszú karbonszálas horgászbottal horgászni!

A horgász joga és kötelessége a szabályok és a horgászrend megsértőit figyelmeztetni, illetve a szabálytalanságokat a hivatalos személynek, illetve szervnek bejelenteni.

A horgász köteles a vízszennyeződést, halpusztulást, környezet szennyeződést bejelenteni az egyesület vezetőjének.

A horgász védje az egyesület vagyonát, az egyesület stégjét és csónakparkját. Az egyesületi csónakok /Ásványráró 4 db alumínium csónak/ bérelhetők az egyesület irodájában a fogadónapokon. A csónakokra max. 4 LE motor szerelhető. A csónak igénylője köteles a Hajózási Szabályzat szerint eljárni és az összes előírt eszközről gondoskodni. Az egyesület vízi baleset esetén semminemű felelősséget nem vállal. A határvízen horgászó köteles a határőrizetre és a határvízi közlekedésre vonatkozó szabályokat betartani.

Az egyesület vizei közül két vízen az Ikrényi Holt-Rábán annak is Ikrény falu felőli oldalán, illetve a Lébényi Rabi-tó "Örvény" nevű szakaszán létesíthető jelölt horgászhely, annak a horgásznak, aki egyesületi területi engedéllyel rendelkezik. A táblán fel kell tüntetni a horgász nevét, a tárgyi évet és a tárgyévi területi jegy számát. A tanyahelyek kijelölése a tárgyévi területi jegy kézhezvétele után bármikor történhet. Minden év április 1-ig bezárólag az elmúlt évi tanyatulajdonosnak elsőbbségi joga van. Ezt követően a még ki nem jelölt tanyát bárki igénybe veheti. A tanyahelyet a horgász távollétében bárki használhatja. A tanya szélessége max. 10 méter lehet, horgászható távolság a víz közepéig tart. Ezt túllépni csak akkor lehet, ha szemben nincs tanyahely, vagy a kijelölés nélküli helyen nincs horgász. A tanyát vízre nyúlóan építeni nem lehet. Egyéb vonatkozásban a területi csoportvezető dönt, vitás esetek kialakulásakor az elnökség dönt. Az egyesület többi vízterületén foglalt hely nincs. Ezen vízterületeken a helyfoglalás az érkezés sorrendjében történik. Tilos foglalt helyet a vízen vagy a parton akár rendszeres etetés, akár más címen létesíteni és fenntartani. Bódé, vagy bármilyen építmény elhelyezése vizeink partján tilos, amennyiben ilyen előfordul, építőjét felszólítjuk a lebontásra, ha a felszólításnak nem tesz eleget, területi jegyét visszavonjuk.

A horgász köteles kilépési szándékát a tárgyév december 1-ig ajánlott levélben vagy személyesen bejelenteni az egyesület vezetőségének. Ennek elmulasztása esetén köteles a következő évi tagdíjat is megfizetni az egyesületnek. A hátralékos tagdíj, vagy egyéb díj iránti követelés bírói úton is érvényesíthető.

III.

ZÁRÓRENDELKEZÉS

Azon horgász ellen, aki az Egyesületi Horgászrendben foglalt rendelkezéseket nem tartja be, fegyelmi eljárást kell indítani. A Fegyelmi bizottság köteles az eljárást lefolytatni és a Szigetköz Horgász Egyesület Fegyelmi Szabályzata, valamint a mindenkor érvényes Halászati / horgászati törvény szerint kell eljárnia.

Amennyiben a küldött közgyűlés vagy az azt helyettesítő vezetőségi ülés ezen horgászrendtől eltérő határozatot hoz, akkor azt az éves KÖRLEVÉL-ben közölni kell.

Az Egyesület a vizeken bekövetkező balesetekért felelősséget nem vállal.

Lugares proximos: