Horgász közösségi hálózat
Mezei horgásztanya

Mezei horgásztanya

Horgásztanya
Házunk a patkó alakú holtág "külső" ívén helyezkedik el, ahová egy zúzott kővel burkolt, minden előforduló időjárási viszonyok között járható út vezet. Az utca egyik végén sorompóval van lezárva, -azaz zsákutca-, ezért zavaró átmenő forgalom nincs, csupán a telektulajdonosok és vendégeik használják. A telek (kb. 800 négyzetméter) az utca felül kerítéssel határolt, a víz felé viszont nyitott, így horgászni az udvar végén lehet közvetlenül. A házhoz csónak tartozik; etetni, vagy a vízen távolabb szerencsét próbálni a lehetőség adott. Füvesített udvar, számos gyümölcs- és díszfa biztosítja a természetközeli vidéki hangulatot, akár az árnyékot, akár a napsütést részesítjük előnyben.

A ház hagyományos technológiával, téglából készült, valamint emelt tetőtérbeépítéssel lett tágasabbá téve. A födém fából van, ennek sajátossága, hogy a járás áthallása nagyobb, mint beton szerkezet esetén. A földszint egy konyha-nappaliból, fürdővel kombinált illemhelyből és egy hálószobából áll; továbbá két hálószoba található odafent is. A nappali közvetlenül egy fedett teraszra nyílik, ahonnan a vízpartra is ráláthatunk. A vízellátás saját fúrott kútból házi vízművel bíztosított, ami fürdeni és mosni-mosogatni ajánlott. Ivóvizet a város szélén található szadabtéri kútból kannákkal biztosítunk vendégeink rendelkezésére.

A ház fűtése fatüzelésű kandallóval történhet, ami komfortosabbá teszi a tavaszi és őszi itt tartózkodást. Szabadtéri sütéshez-főzéshez tüzifát és eszközöket az udvaron találhatnak vendégeink.

A kert és a víz találkozásánál meredeken határolt, egyenes partvonal van kialakítva, melynek teljes szélessége 13m, ebből horgászatra egy 4 m széles stég áll rendelkezésre; a maradék szakaszon nádfal található. A víztől méternyi távolságra egy öreg fűzfa áll, mely egész nap a horgászókat védi természetes árnyékával, azonban a bedobásban nem akadályoz még 3 méternél hosszabb bot használata esetén sem.

Horgászathoz, kerti időtöltéshez az udvar éjszakai kivilágítása megoldott egy parti állólámpa, és egy teljes udvart bevílágító reflektor által is, így a 24 órás napijegy teljes kihasználásának csak alvásigényünk szab határt.

Férőhelyek:
6 felnőtt és egy baba számára állnak rendelkezésre ágyak, az alábbi beosztással: 

Franciaágyas háló a földszinten,
További egy gyermekágy ("rácsos" ágy), amely szabadon áthelyezhető,
Kettő két ágyas hálószoba a tetőtérben,
Ettől eltérő szállásigény megegyezés szerint biztosítható.

Kutya, macska, egyéb házikedvenc elhelyezését nem támogatjuk; valamint a házban kérjük mellőzni a dohányzást!

Felszereltség, jellemzők:


Ház-kert
Szilárd burkolatú úton megközelíthető,
Udvari kocsibeállási lehetőség,
Napozó-ágyak,
Sörasztal padokkal, napernyő,
Bogrács, sütőtárcsa, kerti sütőfelszerlés,
Homokozó, gyermekjátékok,
Bástya, mászófal, csúszda, hinta (gyermekeknek méretezve),
Kerticsap,
Hasogatott tűzifa,


Nappali-konyha
Villanytűzhely (2 főzőlapos),
Hűtőszekrény fagyasztóval,
Mikrohullámű sütő, kávéfőző,
Melegvizes mosogató,
Ét- és főzőkészlet, fűszerek,
Kandalló, kanapé, étkezőasztal,
Társasjátékok (darts, rex), kártya, activity,


Vizesblokk
Melegvizes zuhanyzó, mosdó, külön illemhely,
Törölközők, takarítószerek,


Szobák
Ágynemű (1 kispárna, 1 nyári paplan, 1 lepedő ágyanként),
Ablakokon szúnyogháló,
Némi olvasnivaló,
Törölközők


Horgászat
4 x 3,5 m területű stég,
Csónak, udvari reflektor, parti állólámpa,
Haltartó,
Előkészített etetőanyag, azaz savanyított kukorica,
Haltisztító deszka.

Közeli helyek: