Élmények és Sporthorgászt, egy baráti közösségben!
Megnyitotta kapuit a horgászok számára is a fővárostól mindössze néhány percnyire található Lupa-tó.
A kavicsbányató a Pilis festői környezetében terül el a 11-es út mellett Budakalász külterületén. Az 1940-es évek kezdetén a környék településeinek lakói kezdtek az építkezéseikhez homokot és kavicsot bányászni. Így keletkeztek az első gödrök, melyek az idő folyamán megteltek talajvízzel. Az így kialakult kis tavak „telepítése” az 1965-ös dunai árvíznek köszönhető. A kavics üzemszerű bányászata 1964-ben indult, melyet az ÓBUDA MGTSZ végzett. Az így kialakult tavakat 2012-ben egybe nyitották, és így alakult ki mai közel 100ha-os egybefüggő vízterület. A víz mélysége 1,5-10m között változik, melynek minősége kiváló, ivóvíz tisztaságú. A meder változatos, törésekkel púpókkal tagolt, valamint számos vízalatti akadó is izgalmasabbá teszi a horgászatot.
A tó korából is következtethetünk, hogy bizony tartogathat igazi matuzsálem pontyokat, amúrókat, süllőket és harcsákat a tó mélye. A szóbeszéd szerint még kecsegék és márnák is élnek a vízben, 2017 októberében még szivárványos pisztrángot is fogtak. A tó 2017-től az Óbuda Zrt. kezelésbe került, és ettől az évtől újrakezdődött a víz halállományának frissítése, mely során több tonna 3 nyaras ponty, 50db 10-15kg közötti anyaponty, megközelítőleg 800db 2 nyaras csuka, illetve aranykárász került elsőkörben telepítésre. A telepítések tavasztól folytatódnak, több őshonos halfajunkkal. A tó igazi paradicsomként szolgál a pergető horgászok szerelmeseinek is, mivel egyedülálló csapósügér állománnyal rendelkezik, nem ritkák a 32-34 cm-es fogások sem, illetve 1984-ben az országos rekordot is itt fogták a maga 1,87kg-al.
A tavon kizárólag SPORTHORGÁSZAT folyik!