GPS: | 47.599392; 22.080925 |
---|---|
Terület: | 0.5 ha |
Jellemzés
Köszöntjük a Bánházi-horgásztó honlapján!
A tó Hajdú-Bihar megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye határán Fülöp községben található. Debrecen (a 48 főút) irányából Nyírbátor irányába áthaladva a falun már látszik a kerítéssel körbevett horgásztó. Rendezett gépkocsi parkoló várja az autóval érkezőket, ahonnan a víz 10-20 méterre van. Az ideérkezőknek éjjel-nappal - 24 órában - nyílik lehetőségük a horgászatra.
Az egykori vályogvető területén mesterségesen kiásott fél hektáros tó, a ’90-es években egy tórekonstrukciós munkálaton est át, így nyervén el végleges formáját. Ezekben az években történtek az első telepítések is. Akkor 2 illetve 3 nyaras pontyot, valamint, csukát és harcsát telepíttetünk, de helyeztünk bele egyéb halakat is.
A tavat intenzíven nem használtuk. A horgászati tevékenység 2010. májusában indult meg. Az első és az ezt követő telepítésekből adódóan mára a tavi körülményeket kedvelő minden halfaj megtalálható. Kiemelkedően jó a harcsa, ponty, busa és amur állomány. A halőrök minden, a horgászok által kifogott és elvitt halat lemérnek és naplóznak. Ez alapján történik a visszatelepítést. Folyamatosan pótoljuk a kifogott, elvitt halakat hogy mindig jó eredménnyel horgászhassanak.
A parton, kényelmes horgászhelyeket kínálunk minden kedves horgászunknak. A horgászhelyek, stégek kialakításánál fontos szempont volt, hogy a vendégek kényelmesen horgásszanak, ne legyenek túl közel egymáshoz.
Fajlagos tilalmi idő nincs. Fenekező és úszós készségeket alkalmazhatunk sporthorgászati módszerek mellett. Etetőanyag használata korlátozottan lehetséges. Télen a lékhorgászat engedélyezett, de az üzemeltetővel egyeztetni szükséges, úgy, mint a hétköznapi éjszakai horgászatot. A kifogott hal napi áron megvásárolható.
A horgászokat kísérő családtagok számára is tartalmas kikapcsolódást nyújt a horgásztóhoz tartozó körülkerített terület. Sátorozási és főzési igényeknek megfelelően kerti padokkal felszerelt bográcsozó-, szalonnasütő helyek állnak rendelkezésre. /Szükség esetén bográcsok is bérelhetők./ Szomjúságukat hűtött italokkal csillapíthatják, a helyben lévő büféből.
Szervezünk illetve rendezünk horgászversenyeket és más szórakoztató programokat is. A tóparti hatalmas réten sok szép rendezvény valósítható meg. A tó igény szerint horgászversenyek, illetve családi és céges rendezvények alkalmára kibérelhető. Nagyon szívesen fogadunk egyéni kezdeményezéseket, melyek véghezviteléhez segítséget nyújtunk.
A terület parkosítása, fásítása folyamatos. A tavat és környékét próbáljuk évről-évre komfortosabbá, horgászhatóbbá tenni segítvén a kellemes pihenést. Alapvető célunk egy olyan hobbicentrum létrehozása, ahol a család minden tagja megtalálja a számításait és jó szívvel gondol vissza a nálunk eltöltött időre
Mindenkinek jól felfogott érdeke, hogy legyünk figyelemmel egymásra, a tisztaságra, a csodálatos természet szépségeire, hogy mindannyian kulturáltan, kipihenve tölthessük el a szabadidőnket.

Szabályjegyzék
A horgásztó területére csak az léphet be, aki elfogadja és betartja a horgászrendet!
Általános rendelkezések:
Horgászni csak a nyitvatartási idő alatt lehetséges.
A nappali illetve az éjszakai horgászjegy vásárlása kötelező. A horgászat megkezdése előtt a tónál lévő bódéban lehet a napijegyet megvásárolni. Az elveszett napi jegy csak új napi jegy váltásával pótolható.
Csak a kijelölt horgászhelyeken lehet horgászni, a vízparton nem lehet jelölt helyet kialakítani. A horgászhelyek elfoglalása előjegyzési illetve érkezési sorrendben történik.
Az ellenőrzésre jogosult személyek kérésére mindenki köteles a napijegyét, igazolványát, haltartóját, táskáját, botzsákját, gépjárművét megmutatni.
Távozás előtt a vásárolt jegyet ill. a kifogott halat a halőrnél be kell mutatni, ill. a sporthorgászjeggyel rendelkezőknek a megtartott halat lemérés után napi áron ki kell fizetni. Ha szükséges kérjük bemutatni a nagyobb szatyrok, vödrök tartalmát, valamint a bottartó zsákok tartalmát.
A keletkező hulladékot, a tó környékén elhelyezett szemetesekben kell elhelyezni. Mindez kiterjed a csikkekre és a napraforgóhéjára is! A szelektív hulladékgyűjtésre használt tárolókat a kijáratnál helyeztük el, a használatát előre is köszönjük!
A tóberendezési tárgyak (padok, WC, szemetes stb.) rendeltetésszerű használata, ill. állapotmegóvása minden vendégünk kötelessége. Tilos a fák, a növények rongálása és a fára mászás!
A tóban fürödni TILOS! Tilos a csónakázás, evezés, fürdés, úszás és bármilyen vízi sport!
Másokat szándékosan zavaró, túlzott alkoholos befolyásoltság alatt álló személyekkel szemben a tó területén lévő tartózkodás megtiltható.
Tilos a tó mellett zajongni, énekelni, lármázni és ezzel zavarni a horgászatot!
Tilos tüzet gyújtani, amely alól kivételt képez a kijelölt hely és a halőr által kifejezetten engedélyezett tűzgyújtás, illetve a haszonbérlő által szervezett rendezvények esete (pl. halászléfőző verseny)!
A tóparton mindenki csak saját felelősségére tartózkodhat, meredek parthoz, úszni nem tudó gyermeket engedni TILOS!
Tilos a tóba bármilyen tárgyat, idegen halat, halivadékot betenni, bedobni!
A horgásztó magánterület, melyet a nyitvatartási időn kívül kutyákkal őrzünk. Ezért kérjük, hogy a hivatalos nyitvatartási időn kívül a tó területén horgászati tevékenységet ne folytasson.
Horgászati feltételek
A kifogott nemeshal mennyiség után a horgászat csak új, immáron sporthorgász jeggyel folytatható.
A kifogott halat csak akkor lehet szákba helyezni, ha az megvásárlásra kerül, szákba elhelyezett halat a későbbiekben visszadobni, később cserélni TILOS!
Amennyiben a választott napijegy típus elvihető halmennyiséget nem tartalmaz, a fogott illetve a fogás során súlyosan sérült hal a kifüggesztett áron vihető el.
A hal testhossza az orrcsúcstól a farokúszó tövéig mért távolság.
Méreten aluli halakat kérjük kifogás után azonnal visszaengedni!
Ponty - 30 cm alatt
Amur - 40 cm alatt
Csuka - 40 cm alatt
Harcsa - 50 cm alatt
A 4 kg feletti halakat állomány megőrzés céljából megtartani nem lehet (kivéve harcsa), kérjük kifogás után azonnal visszaengedni!
Amennyiben a 4 kg feletti hal a horgász hibájából bármilyen jellegű és súlyosságú sérülést szenved a horgász köteles a halat a kifüggesztett áron kifizetni.
A szomszédok a nagytestű hal fárasztását kötelesek elősegíteni szükség esetén a saját készségük kivételével.
A dobások irányának a saját horgászhely sávjába kell esnie, a víz képzeletbeli középvonalán túldobni csak akkor engedett, ha szemben horgászat nem folyik.
Rablóhalak kishallal történő horgászata megengedett.
Etetésre kizárólag szemes takarmányok használhatók!
Az etetőanyag beszórható maximális mennyisége 0,5 kg! Tilos nagymértékű etetőanyag tóba juttatása!
Éjszakai horgászat 14 éves korig még szülői felügyelet mellet is TILOS!
Tilos a gereblyézés, hálóval történő fogás és a pergetés!
Alkoholos vendég nem horgászhat még saját felelősségére sem.
A jegy átvétele a tó házirendjének automatikus elfogadását jelenti!
A halakkal durván bánó és a házirendet be nem tartó horgászt a tó területéről a tógazda kitilthatja !!!